Avagy miért nem kell mindig répával álcázni a chips-szagot

Ma délután a játszótéren ismét találkoztam Vele. Tudjátok, azzal a mindenkinél mindent jobban tudó anyukával, aki úgy jár-kel, mintha egy reality műsor zsűrijében ülne, és én lennék a rosszul teljesítő versenyző.

Amikor először megszólított, még ostobán néztem rá, miközben magamban azt gondoltam:
„Na fogd meg a söröm anyukám, ma nem jó emberbe álltál bele… majd én beraklak arccal előre.”

De végül úgy döntöttem, inkább hallgatok… és nem szólítom meg a koronázatlan ostoba királynőt.

A gyerekem a vízimalomnál boldogan pancsolta a vizet, amikor Ő odalépett, és közölte:
– „Én a helyedben nem hagynám, hogy így vizes legyen. Megfázik.”

Kint 36 fok volt, és a saját gyereke épp a pocsolyából ivott, mint egy kiskutya.

Aztán jött az uzsonna-rész: én elővettem egy banánt, Ő pedig látványosan előhúzott egy szál répát, mintha egy egészséges életmód-reklámból lépett volna ki. Miközben pontosan tudom, hogy otthon ez a „fajta” minden szeméttel tömi a gyereket – chips, kakaós csiga, kóla –, csak azt itt soha nem mutatná meg.

De a legjobb az volt, amikor közölte, hogy a fiam sapkája „nem légáteresztő”, és így a feje biztosan „teljesen befülled”.

Közben a saját gyerekén egy vastag pamut sapka volt, amit már a déli nap is megsütött. Tavaly. Azóta a gyereken van a sapka…

Hazafelé menet rájöttem: lehet, hogy nem tudok mindent mindenkinél jobban, de legalább nem vagyok képmutató, és nem kell répával álcáznom a chips-szagot.

Mert én nem vagyok olyan gyökér.

Tanulság

A gyerekek nem attól lesznek boldogok és egészségesek, hogy mindenki mást „helyreteszünk” – hanem attól, hogy mi magunk tényleg ott vagyunk velük, és nem a játszótéren próbáljuk megnyerni az „év anyukája” címet.

💬 Nálatok is van a játszótéren „koronázatlan királynő”? Hogyan kezelitek?